Ebben a szomorú, rosszkedvű állapotban az ember számára a világ kietlennek, a problémák pedig egyenesen leküzdhetetlennek tűnhetnek. Ez a jelenség nem újdonság, feltehetően a civilizációval egyidős. Hippokratész melankóliának nevezi az állapotot, az orvostudomány pedig a 19. század óta tekinti betegségnek.
A depressziónak a szomorúság csak egyetlen tünete. A rosszkedv múlékony állapot, legfeljebb napokon belül elmúlik, míg a depresszió akár hónapokig, évekig is tarthat.
Depresszióról tehát csak bizonyos tipikus tünetek egyidejű előfordulása esetén beszélhetünk.
Ennél az állapotnál negatívan látjuk a világot, és ez gyakran a szóhasználatban is megnyilvánul. Következzen 6 olyan szó, amit gyakran használnak a depressziós emberek.

1. Soha
A depressziós emerek pesszimisták. Ennél fogva nem hiszik, hogy a dolgaik a remélt úton fognak haladni, vagy jó dolgok is történhetnek velük. Épp ezért gyakran használják a soha szót. Úgy, mint: ,,Soha nem történik velem semmi jó”.
2. Mindig
Ez a mentális állapot gyakran jár hangulatingadozásokkal, ezért az ellenkezőjét is gyakran mondogathatják: ,,Velem mindig rossz dolgok történnek”.
3. Teljesen
Az előző két eset is megmutatja a szélsőségességet. A következő szó a teljesen, ami szintén ezt bizonyítja. A 6000 ember részvételével készült tanulmány kimutatta, hogy ilyenkor gyakori a szélsőséges kifejezések használata. Depresszió során az emberek fekete-fehéren látnak, ami szerint valami teljesen jó vagy teljesen rossz.
4. Én
Az ezzel a promlémával küzdő emberek sokat gondolnak saját magukra és a problémáikra. Éppen ezért gyakran beszélnek magukról, és kevesebbet másokról, hiszen folyamatosan elvesztve érzik magukat, vagy rágódnak.
5. Negatív jelzők
Mint tudjuk a szomorúság miatt ilyenkor az emberek hajlamosak több negatív jelzőt használni az érzéseik vagy egy szituáció leírásakor, mint a magányos, szomorú, gyatra.
6. Haszontalan
Ezek az emberek nem csak a világról, de magukról is negatívan gondolkodnak. A haszontalan, értéktelen jelzőt ezért gyakran saját magukra használják, mert úgy érzik, másoknak nincs rájuk szüksége, vagy nem tudnak semmit sem nyújtani számukra.
Mit tehetünk ilyenkor?
A WHO statisztikái szerint világszerte 300 millió depressziós ember él, és a társadalom 10 százaléka esett már át súlyos depresszión. Tünetei több területen is megjelennek: érzelmi, motivációs, viselkedési, gondolkodási, testi, ám nem kell mindnek teljesülnie a betegség diagnosztizálásához.
Fontos, hogy érzelmileg támogatók és empatikusak legyünk másokkal. A természet közelsége is jó hatással van a depresszióra. Súlyos esetben elkerülhetetlen a szakmai segítség, akár gyógyszeres kezelés. Fontos odafigyelnünk saját és környezetünk mentális egészéségére.
Íme 10 tipp a mindennapokra a rossz kedv ellen.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés