Ez az 5 tévhit akadályozza meg, hogy tényleg egészséges legyél

stresszevés-egészség
Olvasási idő kb. 5 perc

Az egészséges életmód témakörében gyakran röppennek fel egymással ellentmondó információk: ember legyen a talpán, aki ezek közt tisztán lát. A sok tévhit némelyikét ugyanakkor már sikerült tisztázni.

Reggel citromos vizet iszol, délben chiapudingot eszel, estig tizennégyezer lépést teszel, közben mégis fáradt és feszült vagy, és nem érted, miért nem működik neked is az egészséges életmód. A szándék jó, de lehet, hogy rossz helyen keresed az egészséget. Öt olyan tévhitet gyűjtöttünk össze, amelyektől sokan ép testben ép lelket várnak, pedig valójában inkább távolabb visznek az elérni kívánt céltól.

Minél több vizet iszol, annál egészségesebb leszel

A „napi 3 liter víz” mantráját szinte belevésték a fejünkbe, de lássuk, pontosan mit okoz az ilyen szintű folyadékbevitel azon túl, hogy érkezés után mindenhol a mosdót keressük. Ha nagyon túlzásba esünk, akár vízmérgezést is kaphatunk, különösen, ha hirtelen fogyasztunk nagy mennyiségű vizet.

Ezzel ugyanis felborítjuk a szervezet elektrolit-egyensúlyát.

Sokan mégis a folyadékbevitel mértékét teszik az egészség első számú mércéjévé, miközben nem figyelnek oda más, fontosabb tényezőkre: például az alvásra vagy a különböző típusú éhségérzetek megkülönböztetésére. A hidratáltság valóban fontos, de az optimális folyadékszükséglet egyénenként, életmódtól, hőmérséklettől, testsúlytól és fizikai aktivitástól is függ. Irányadónak jó, ha vizeletünk világos színű, és nem vagyunk szomjasak. Viszont vigyázz, idős korban nagymértékben csökken a szomjúságérzet, ezért egy bizonyos kor után már ne hagyatkozz erre a testjelzésre.

Két-két és fél litert mindenképp egészséges meginni egy nap.

A cukor az ördög – teljesen ki kell iktatni

Tévhit, hogy az egészséges életmód első lépéseként minden édeset száműzni kell étrendedből.  A cukor démonizálása oda vezethet, hogy görcsösen kerülöd az édes ízt, majd egy stresszesebb napon nekiesel a desszertespultnak. Az ilyen szélsőségek nem csak evészavaros viselkedéshez, de bűntudathoz és testképzavarhoz is vezethetnek. Nem a cukor a probléma, hanem a túl sok cukor. A WHO maximum 25 gramm hozzáadott cukrot tart még egészségesnek felnőttek számára egy nap – ami kb. 6 teáskanálnyi édesség. Néha tehát belefér egy szelet csoki – sőt, sokkal fenntarthatóbb, ha nem túlzott tiltásokkal élsz.

Oké a zöld turmix, de tévhit, hogy ez lenne az egészséges életmód non plus ultrája
Oké a zöld turmix, de tévhit, hogy ez lenne az egészséges életmód non plus ultrájaBurcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

A detoxkúrák megtisztítanak – időnként kell egy alapos méregtelenítés

Zöld lötty, szauna, colon-hidroterápia – a tested csordultig van méreganyaggal, itt az idő egy kis nagytakarításra. Ismerős mondat? A „méregtelenítés” jól hangzó, de orvosilag értelmezhetetlen fogalom. Ha valóban méreganyag lenne a testedben, olyan mennyiségben, ahogy ezek a kúrák sugallják, kórházban kellene lenned. A májad és a veséd folyamatosan méregtelenít – ez a dolguk. Ha egészséges vagy, tested elvégzi saját „detoxát”. A zöldségturmix ugyan nem árt, de ne gondold, hogy egy hétig ivókúrázva semmissé teheted az előző hónap bulijait. A legjobb „detox” a kiegyensúlyozott, rostban gazdag étrend, elegendő alvással és mozgással fűszerezve.

Ha nem izzadsz meg, nem is edzettél rendesen

Sokan gondolják úgy, hogy egy edzés csak akkor „ér valamit”, ha a végére az ember csuromvizes lesz. Pedig az izzadás nem egyenlő a hatékonysággal:

a verejtékezés a test hőszabályozásának természetes folyamata, nem pedig a mozgás intenzitásának vagy az elégetett kalóriák mennyiségének megbízható mérője.

Egy alacsonyabb intenzitású, de hosszabb séta vagy jógaóra is nagyon hasznos lehet.

Az egészséges életmód mindenkinek ugyanazt jelenti 

Gyakori tévedés, hogy létezik egyetlen „jó” étrend, „ideális” edzésforma vagy napi rutin, amit mindenkinek követnie kell. Valójában az egészséges életmód nagyon egyéni: ami az egyik embert energikussá teszi és jó közérzetet ad, az a másiknak lehet, hogy kimerítő vagy épp stresszes.

Az alvásigény, a tápanyagszükséglet, a mozgásformák iránti igény és az életkörülmények mind-mind befolyásolják, mi számít egészségesnek számodra.

Ha másolod mások rutinját, könnyen frusztrálttá válhatsz. Sokkal hasznosabb és fenntarthatóbb, ha megtalálod saját ritmusod.

Ha kíváncsi vagy, milyen valóban egészséges szokásokat gyűjtöttünk össze egy másik cikkben, olvasd el!

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek